Moldvai csángók

Átmentünk bácsi Mihályhoz egyik este, inni az új kocsijára.

Az öreg, 67 éves fejjel vett egy vadonatúj Logant... Nagyon büszke rá, dehát, nyilván nem fogja sűrűn használni, pont azért, mert ennyire nagy becsben van. Meg annál is inkább nem, mert a régi Daciája is megvan még, ahogy mondta, azt soha nem fogja eladni,mert az szerencse kocsi volt neki.
Nálunk is volt, gyerekkoromban, emlékszem, állandóan nézegettük a takarékszelvények sorszámát, hogy hátha kihúzzák, s nyerünk egy Ladát, vagy valami ilyesmit. Ami nekünk akkor sose jöt össze, az bácsi Mihálynak megadatott '82-ben.

Jóleső érzés, hogy ilyen belső érzelmi világába is beengedett minket, hogy ezt elmesélte.

Persze megtisztelt minket a legjobbnak tartott borából, néna Tatjana (?) hozott nekünk kaprot a kertből, meg 2 tojást, mert épp a laboda megfőzésének titkát tudkoltuk tőle, de vajmi kevés hozzávalónk volt a leveshez, s kaptunk egy kis segítséget ebben tőle.
Aztán szó volt mindenről, többek között arról, hogy hogyan románosították el a neveket a faluban anno, hogy hogyan lett a Rózából a bácsi Mihály szerint cigányos (s ezért lenézett) Roxanda. (Ő történetesen  házigazdánk édesanyja volt, akinek mai napig a nevére jön a villanyszámla...Vagy 5 éve, hogy meghalt.), az Andrásból Andrei, vagy akár a Mihályból Mihai. Bár ez a névhasználóknak fel se tűnik, mivel kiejtésben nincs nagy különbség a román s magyar verzió közt, írni magyarul a csángókat meg ugye nem tanították meg...Ha már a neveknél tartottunk, rákérdeztünk, hogy a feleségét hogy hívják románosan (szépen kihasználva a helyzet adta előnyös lehetőséget, s ezáltal burkoltan szóba hozni, hogy tulajdonképpen, mi nem vagyunk tisztában egy fél év után, háziasszonyunk nevével...) Kiderült, tévedtünk...Nem néne Tatjana, hanem néne Anna... Székely kollégáink szerint valószínűleg, mikor bemutatkozott nekünk, új lakóknak néne (Tatj)Anna, akkor azt mondhatta, hogy tante Anna, azaz Anna néni... Hát mi errefel Tatjánáztuk egy fél évig...
Már eljövetben bácsi Mihály megkért minket, hogy holnap segítenénk-e neki egy szekeret betolni az udvarra, mert megy gyűjteni, s valahogy a szekérrel nem tud bemenni az 'állásig'. Erre rögtön mi nemhogy a tolásban biztosítottuk segítő szándékunkról, de azt is felajánlottuk, hogy kimegyünk neki gyűjteni is.

Másnap.

Nem is igazán hittünk benne, hogy hívni fog minket az öreg, de azért beállítottam az órát, hogy időben kelljünk. Nem kellett azért túl korán ébrednünk, mert mint megtudtuk, gyűjteni olyan "éppenjókor" kell, amikor már nincs harmat, de az még nem száradt annyira fel, hogy leperegjen a lucerna 'aszú' levele a szárról. Merthogy azt gyűjtöttünk.
Bácsi Mihály engem beültetett a szerencse Dacia hátsó ülésének...helyére (az ma már kinti padként szolgál) egy pokrócra, a kocsi mögé be volt fogva a szekér, vendégoldal magasítóval. Aztán kimentünk a mezőre, megmutatta, mit csinájunk, csináltuk, raktuk a boglyákat, ő addig elment "bizniszelni". Egy ismerőst leszervezett, hogy adja kölcsön a tehenét, hogy az udvarra majd az húzza be a szénásszekeret. Közben kijött néne Anna is (!) tarisnyájával. Együtt gyűjtöttünk.
Rengetegen voltak kint a mezőn, mindenki dolgozott, a távolban a dombtetőn már állt a kazal a szekér tetején, rajta a rakodó ember. Mint egy romantikus festmény, vagy inkább realista...
Kint a mezőn mintha egy másik világ lett volna. Valahogy úgy tűnt, hogy bátrabban, szabadabban használja mindenki a magyar/csángó nyelvet, mintha nem érvényesülne semmiféle kontroll, ami bent a faluban jobban késztetheti őket a románul szólásra.

Na, megvolt a gyűjtés, jött a rakodás, bácsi Mihály jól megrakta a szekeret, aztán a Daciájával haza is húzta azt. Közben elkezdett esni az eső, úgyhogy a nagy átváltozás már esőben történt; az utánfutó rudat felváltotta a járom, egy gyors csere, s már jöhetett is a tehén. Mindennel kompatibilis Dacia.

Aztán persze még ottmaradtunk segíteni felrakni az 'állásra' is, a szénapadlásra a rakományt. Addig néne Anna csobán bélest csinált nekünk, mert hogy mi még olyat úgysem ettünk. Tulajdonképpen rakott puliszka szalonnával, juh - és kecsketúróval.  Idilli családi hangulat, a férfiak dolgoznak, addig az aszony főz rájuk.

Ami beugrik erről a napról elsőre nekem, az a friss jó lucernaszéna-illat és a csobánbéles fanyar-édes íze...