Hosszas, és eddig nem "publikált" előzménye van neki, de egy a lényeg: be lettünk jelentve Romániában. Úgyhogy, van személyi azonosító számunk, és az ezt igazoló fénymásolt (!) lapunk. Mindezt röpke 600-700 lejért...
Megvan ennek a hivatalos módja ugye, amivel nincs is gond. (Végülis semmivel nincs is gond.) Csak vicces.
Ügyintézés. Első dolog, a kérelem benyújtása a mitudomén milyen szervnél. Sorban állunk, sorra kerülünk, kapunk egy formanyomtatványt. Kitöltjük, sorba állunk, sorra kerülünk, egyből kiszúrja a hölgy, hogy nincs aláírva. Kimegyünk, aláírjuk, újra sorban állunk, sorra kerülünk. Most már minden jó. Még jobb lett volna, ha egy tollvonásért nem kell még egyszer sorban állnunk, de mindegy.
Rendőrség. Átható kaja szag egy kicsi pincében. Pici szobácska, kopott szék, kopott asztal, végülis, tökmindegy, ez a román vendégszeretet? (Lehet, nálunk sem jobb, még sosem jelentkeztem be Magyarországra.)
Bank. Kell legyen romániai számlaszámunk, s a folyószámlánkon bizonyos összegnek, hogy letelepedhessünk önerőből itt, s ne szipojozzuk a román anyaföldet. Kölcsönpénzből megoldható. (Köszönjük szépen!) Stílszerűen OTP-ben járunk.
A néni nagyon ideges, két hülye idegen, csak a baja van vele, s még tolmács is kell, mert nem törvényszerű, hogy mindenki beszéli a dákok újkori nyelvét. Nagyon unja, s mögöttünk gyűlik a sor... A hölgy megoldja: minket félreállít, mert a mi munkánk hosszadalmas, s mi biztos ráérünk, és minden bizonnyal a hátunk mögött állóknak rövid idő alatt elintézehtő dolguk van. Előreengedünk 3 embert, még közben jönnek újabbak, természetesen ők is elsőbbséget élveznek.
Na jó. Most már mi jöjjönk!
Jöttünk, aztán megint félreálltunk, s így tovább, míg el nem készültek a papírjaink.
Gazdagságunk írásos bizonyítékával el a rendőrségre: OK! igazoltuk vagyonunkat, szabad a pálya.
Másnap vissza a bankba: kivennénk a pénzünket. Viszonyalg egyszerűbb, rövidebb ügyintézés, az csak természetes, hogy bizonyos kezelési költséget le kell vonjanak, Ez a világ minden táján így működne.
Mondom: hivatalos, legális, normális, ráadásul külföldi bank Romániában: ugyanakkor, ugyanannyi betett összeg levont kezelési költsége ugyanakkor: az első embernek 22lej (mondtam egy számot), a másik embernek 20 lej.
Hm.
Ez van.
Nem vagyunk egyformák.
De erről is van papírunk.
És van egy hivatlos fénymásolatunk is, mindennek a folyamatnak az eredményeképpen.
______________
Nem sokkal később kapott oktatási helysíznünk egy fénymásolót. Most már én is csinálhatok letelepedési engedélyt?
Ideiglenes tartózkodási engedély
2008.05.20. 01:19 :: mb
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://moldva.blog.hu/api/trackback/id/tr79477891
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.