Moldvai csángók

Ebben a nagy szabad világban, ahol mindig mindent szabad, ahol mindennek bátran lehet nagy nyilvánosságot keríteni, nem is meglepő, hogy az emberek blogolnak... Nem  mondhatom el senkinek, elmondom hát mindnekinek(?)
De ugyanakkor ebben a nagy szabadságban az is benne van, hogy a szabadságot is mindenki szabadon értelmezi, tulajdonképpen, nem is lehet definiálni azt, mert individuális világunkban mindenkinek alanyi joga van úgy értelmezni dolgokat ahogy ő akarja (?).
Mindenestre, nekem ilyen egyéni értelmezésű a blog.
Nem is olyan régen, még azt sem tudtam, hogy ez micsoda, mire jó...Aztán otthon ültem az utolsó éjszakán a nagy bőröndökkel az ágyam mellett, s épp egy barátommal cseteltem, s az utazásról volt szó, meg a majdani kapcsolattartási lehetőségekről, amikor felvetette, hogy mért nem írok blogot... Gyorsan elmagyarázta mi is ez, én megcsináltam (már amennyire tudtam), s most itt vagyok.
Ebből a kis történetből is látszik, hogy kapcsolattartási céllal, élménybeszámoló jelleggel született  meg ez a műfaj az én elgondolásomban, az otthon hagyott barátokhoz, szülőkhöz címezve. Mert bármily hihetetlenül is hangozhat, azért éri itt az embert annyi új hatás, amit szívesen elmondana szeretteinek, tájékoztatásul, büszkeségből, hogy igen, én itt is jártam, vagy csak mert jó megosztani az élményeidet mással, de saját magad számára is jó, ha az írás megörökíti a múltad egy olyan darabját, amit utólag, olyan módon úgysem tudnál rekonstruálni, mint az adott pillanat hevében.
 Megnyugtatásul közölném minden kétkedővel: NEM ÁLL SZÁNDÉKOMBAN ÜZLETET CSINÁLNI AZ ÍRÁSOMBÓL, nem is éreznék magamban annyi energiát, hogy az ezzel járó bajokkal még pluszban foglalkozzam. De mindegy is. Nem ézem, hogy magyarázkodnom kellene. Nem vétkeztem. Nem, ézem...
Úgyhogy kedves barátok és nem barátok! Aki akarja olvassa, aki nem akarja nem olvassa. Aki akarja véleményezi, aki akarja nem véleményezi. Aki akarja a szemembe mondja, aki akarja a hátam mögött.
Szabad világ, szabadon értelmezve.