Alig ocsúdtunk fel a csíki mosás jelentette élményből, máris jött az újabb kilátás. Mosás utáni másnap este átjött bácsi Mihály, hozott nekünk "tejet" barna, műanyag sörös üvegben, ami olyan feteke/fekete volt, mint a vér. És legalább olyan sűrű is. Bor volt... :)Egy pohár bor után aztán két igéretet kaptunk, aznap este áthozza valóban a tejet,amit kértünk tőle, illetve szombaton levágja a borjúját és egy disznót, amire elhív minket is. Életemben nem láttam borjúvágást..., úgyhogy épp itt volt az ideje;). Ja! De nem eszik olyan forrón a kását, még Moldvában sem... Eleve furcsálltam, hogy az öreg hogy vállal be egy borjút meg egy disznót egy napon..., na de mindegy. Annak rendje módja szerint szombaton hajnalban felkeltünk Mátéval, nehogy már majd ránk kelljen várni, de bizony elég nagy hó esett le az éjszaka, és még reggel is elég nagy hófúvás volt. Vártunk, hogy majd szól bácsi Mihály, de csak nem jött, úgyhogy mi mentünk át. Hamar kiderült, hogy nem lesz borjúvágás, csak egy disznó múlik ki az idő miatt. Onnantól kezdve megint vártunk. Néne Tatjána akkor pucolgatott ott valami hagymát, és ezzel ki is fújt a nagy munkára való készülődés...Nagy nehezen oda mentünk a disznóhoz, bácsi Mihály már meg is fogta, de a kés még nem volt előkészítve. (Egyébként nagyon ügyesen megfogta, lefektettük, aztán összekötötte a négy lábát - a probléma csak az volt, hogy egy eléggé elkopott madzaggal, úghyogy a disznó kettőt rúgott, s a kötél el is szakadt.) Na, végre le lett szúrva, meg is döglött. Szánkón ki is húztuk az udvarra perzselni (sajnos a szél miatt nem lehetett szalmával...), de nem volt perzselő:)Bácsi Mihály a szomszédból kért egyet. Szóval, olyan moldvaiasan mentek a dolgok;). A perzselés után jött aztán a bontás, teljesen másképp, mint nálunk. Először levágták a négy lábat, és a négy csonkra állították a disznót. Lekapták a fejét, aztán lefejtették két oldalra a szalonnát, egyben, majd a karajhúst, mindeközben a zsiger még mind benne volt (nálunk azt ilyenkor már rég pucolják az asszonyok). Aztán végre szét vágták a gerincet, s az asszonyok el is vonultak a belsőséggel. Bár a lép, a máj egy nagy része, meg a fejhús nem kerültek bele az abálólébe, sőt a vese sem, amint később kiderült. Innentől nekünk gyakorlatilag semmi dolgunk nem volt (csak inni a folyamatosan kínált pálinkát). Az asszonyok elkezdték tölteni a hurkát, kézzel (!), ami a következőkből állt: kukoricadara, egy kicsi főtt máj, zsírban meghervasztott hagyma és vér. Semmi más:) Érdekes íze volt neki, kicsit olyan édeskés a kukoricától.
A következő mozzanat az ebéd. Néne Tatjána egy fa bottal kavargatta a masinán egy bográcsszerű üstben a kukoricakását (olyan középkorias érzetem támadt ezt nézve:) ), közben megterítettünk, s mikor kész lett, a gazdasszony egy egyszerű mozdulattal kiborította egy fa tányérra a kukoricát, s az, mint egy torta, egyben maradt. Addigra már kisült a pitán is (szintén kukoricalisztből készített, édeskés ízű, kenyeret helyettesítő étel), és ezt ettünk a sült húshoz. Persze közben ment a borozás, meg a móka, mikor milyen nyelven. Mert bácsi Mihály lányai és unokái nem beszélnek (bár érteni mindent értenek) magyarul, úgyhogy néha átváltottak románra. Ebéd után még volt valami kis tevés-vevés, aztán hazamentünk és jó korán be is aludtunk (elnyomott a sok bor...). Még volt egy olyan kósza ötletünk Mátéval, hogy kimegyünk szánkózni (szanyikózni ahogy néne Tatjána mondta), le is vettük a padlásról a szanyikót, de ott lepte be a hó reggelre a kút mellett...Nem mentünk mi sehová már.
