Megérkeztünk.
Végre sikerült összehangolni Mátéval, hogy egyszerre utazzunk, és kettesben felettébb mókás volt az út. Csíkszeredából ismét vonattal jöttünk át Bákóba, igaz, volt vagy 10 óra átszállási időnk. Addig is aludtunk egyet a szeredai kollégánál, meg kimentünk a szeredai várba, a Székely Múzeumba művelődni, elég jó kis kiállítás volt ott a székely népművészetről.
Aztán megjöttünk Bákóba, ott aludtunk az ottani kollégáknál, s másnap reggel mentünk ki Nagypatakra.
Belefagyott a víz az ásványvizes üvegbe, az ott felejtett disznóvágásról kapott kóstoló szépen csonttá fagyasztotta magát, a hagymánk máig kopog a jégtől...; ilyen állapotok fogadtak minket, természetesen az udvar is tele hóval. A kályhánk nyilván nem kapott szelet egykönnyen, két órás vajúdás és füstokádás után végre magába fogadta a tüzet, és már csak szellőztetni kellett :) Az emeletes ágyon enyhén csípte a szememet a füst elalváskor...
Ez volt szerdán. Aztán jött egy pár napos unalom. Pénteken jöttek a gyermekeink, köztük 4 új is, úgyhogy már 18 fős az osztályunk:).
Most itt lenni már más, mimt amikor novemberben kijöttem. Azt hiszem elmúlt az a varázs, ami úgy megszépített eddig mindent. Most sem érzem rosszul magam egy cseppet sem, csak valahogy nem értem, mért nem unatkoztunk ennyit novemberben. Pedig akkor még ennyire sem voltunk felszerelkezve,mint most. Valószínűleg az is közre játszik ebben, hogy eddig annyira nem volt semmink, hogy a nagyon kis apró dolgoknak is úgy tudtunk örülni, mintha az valami óriási ajándék lett volna. Most, ahogy kezdünk egyre jobban berendezkedni (Máté még egy laptopot is hozott...), egyre inkább elkényelmesedünk, és egyre kevésbé örülünk az apróbb dolgoknak (???) Remélem, ez nem lesz tartós állapot.
 :)Ma, hétfőn meg kaptunk végre tüzifát! :) Bár, nem volt ez ennyire egyszerű menet. Szombatra ígérték a szállítást, aztán persze aznap nem jött semmi. Mi vasárnap este bejöttünk Bákóba, hogy majd hétfőn hazamegyünk, természetesen, pont ekkor jött a fa. Az adminszitrátor kolléga, aki a szövetség ügyes-bajos dolgait intézi, többek között a mi fánkat is, bejött értünk Bákóba, de akkor már a remorkányi (utánfutó) fa ott ácsorgott a nagypataki kapunk előtt... A kolléga, amolyan moldvaias módon még azért leállt reggelizni egyet, holott eleve késve érkezett Bákóba is, mert egy másik kollégáért kellett kimennie Lujzikalagorba...Na, elindultunk! Átverekedtük magunkat száguldva a reggeli bákói forgalmon, közben adminisztrátorunk még telefonon elintézett egy-két ügyet, mikor rendőrautó jött szembe, egyszerűen leemelte a füléről a telefont, majd miután tiszta lett a levegő, mobil újra a fülnél, és beszélgetés folyt.köv.... Pont addigra unta meg a fás emberünk az értelmetlen ácsorgást a házunk előtt, mire mi bekanyarodtunk a faluba. Úgy kellett leintenünk, hogy, na ugyan, forduljon már vissza. OK! Minden rendben! Legortuk a fát, akkor aztán vissza a fatelepre, kifizetni a rakományt. A poén: a faeolsztó bizony, bizony Nagypatakon van... Olyan egy kilométernyire a mi házunktól...Nem is értem, mért kellett ennyit várnunk, és könyörügnünk a fáért, nem is értem, mért unta meg annyira a várakozást az amúgy is helyben lévő sofőrünk...
Vártuk már ezt a fát, mint a messiást. Főleg, hogy múlt héten elég hideg volt Moldvában, mindenen olyan 10 cm-es zúzmara, egész napos mínuszok, stb. Ebben az időben pláne felértékelődött a tüzelő eszmei értéke, az eddig használt tömörített fűrészpor pedig erősen fogyásnak indult. A várt reményeket a fánk azonban mégsem váltotta be... Tiszta víz az egész... Szerintem, körülbelül közvetlenül az erdőből kaptuk ezt a fát...
A konyhánk most a következő képet mutatja: mindenütt aszalódó fák, a kuptorban, a szóba minden egyes szegletében naponta többször forgatjuk a fadarabokat...De a száradás így is elég lassú folyamat, gyakorlatilag semmit nem ér. Az elkövetkezőkben a konyha egyszerre fáskamra is lesz, mert elterveztük, hogy az egyik sarokban majd szépen felrakjuk a hasgatott fát, hátha szárad annyit, hogy ne füstüljön, mint a veszett, ha tűzre kerül. Mert most azt csinálja...Eleve, be sem gyullad, mert annyira nedves. Ha több levegőt hagyunk neki (levesszük a masina felső korongját, a jancsit), akkor idővel begyúl ugyan, de olyan füstöt ereszt - és ráadásul észrevétlenül, alattomos módon -, hogy csak azt veszem észre, hogy mintha egy tábortűznél lennék, úgy csípi a szemem a füst... Úgyhogy, nagy ötlet volt ez a fa...
Mindezek után, javasoltam Máténak, hogy ha jó idők lesznek, kéne tartanunk tyúkot. Addig, míg a kiscsirkék megnőnek, simán eltartanénk őket a konyhánkban, nyugodtan elférnének.