Tegnap este arra ébredtünk, hogy amellett, hogy iszonyat meleget csinátltunk, és izzadtunk, valami enyhén folytogató füst terjengett az egész házban, még abban a teremben is, ahol a leendő tanulóknak osztjuk majd az észt, s ahová elvileg nem is ér el a konyha kályhájának melege...Nem tudtunk rájönni mi az, úgyhogy visszaaludtunk :). Másnap a tulajunkkal kinyittatuk a kilért, ahonnan fel lehetett menni a padlásra, de ott sem volt semmi gond, valószínűleg valóban túlhevítettük a szóbát;). A lakásunk tulajdonképpen folyamatosan amortizálódik, a melegtől egész szépen elkezdett leperegni a vakolat a konyhában, mert anno a mesterek ahelyett, hogy leszedték volna a lejönni akaró részeket, egyszerűen csak rámeszeltek a plafonra, s most az lassacskán elindult a padlóra ... :D. A kémény repedései pedig folyamatosan tágulnak, s már látványosan jövöget belőlük a füst. Én, a pernyés, bírom;).
Tegnap este viszont ennek okán jól belakmároztunk, mert a tulajunk miután befejezte a padlásszemlét, áthívott magához (valójában mi tukmáltuk rá magunkat annak ürügyén, hogy adjon el nekünk tejet, s azért mentünk át), és szépen itatott minket különösen jó borával, s megkínált minket hurkával is, amit itt kukoricadarával csinálnak. Nagyon jó volt :), néne Tatjána meg adott nekünk két darab szalonnát is:). Úgyhogy, most jólélünk;). Holnapra meg KLézsére kaptunk meghívást, úgyhogy ott ebédelünk:). A kajával nincs gond. /Újabb nyelvészeti megfigyelések: főzök lesz = főzök majd; főztem volt = befejezett múlt/
Jókat túrázunk mostanában a faluban, s felfedeztük az "ó-falu" részt egy olyan hatalmas csűrrel az egyik dombon, mint egy vár... Elég megkapó látvány. Ma meg egy másik dombra kaptattunk fel, ahol egy keresztet akartunk megnézni (nem is értem, miért csábított ez annyira, hisz itt minden kereszteződésnél vagy egy oltárszerű építmény áll, de minimum egy nagy kereszt, vagy feszület). Aztán hamar kiderült, hogy egyik kereszt követi a másikat a dombon; gyakorlatilag egy kálváriát találtunk :). Ami azért érdekes, mert a néphit szerint Csíksomlyó a legkeletibb római katolikus búcsújáróhely, de ezek szerint annyira nem is. Bár az tény, hogy Nagypatakon nem igazán történt semmiféle csoda, csak egyszerűen kialakult hogy járjanak búcsút... Mentünk vagy 7 kilométert, mire végigjártuk az egészet, de megérte, mert fenn voltunk végig egy fennsíkon, szintén nagyon szép környezetben :)
Ismerkedtünk a falubeliekkel is, beszéltünk egy helybéli ferences nővérrel magyarul, akiknek a falu szélén van a "szállásuk". Nagyon felvilágosult nővér volt, mert örvendezett a ténynek, hogy mi magyart fogunk ott tanítani, ahogy mondta, cigány, magyr, román, mind egyenlő, s nem kell egymást nem szeretni :) Ennek örömére délután meg is látogattuk a "tanítványainkat" 7 gyermeket, a kicsik szinte semmit nem tudnak magyarul... De majdcsak elboldogulunk velük valahogy :).
